A palackorrú delfin A legismertebb delfin, nemcsak az óceánokban és tengerekben való széles elterjedtsége okán, hanem, mert vele találkozhatunk leggyakrabban a delfináriumokban, filmekben. Viszonylag nagy méretű delfinfaj, akár 4 méter hosszúra is megnőhet. Nevét a borospalackra hasonlító szája ("csőre") alapján kapta, amit az első névadók orrnak néztek. A hímek nagyobbak, mint a nőstények. Világszerte elterjedt a melegebb, szubtrópusi és trópusi tengerekben, de a meleg áramlatok révén északra és délebbre, a mérsékelt égövben is előfordulhat, a legészakibb populáció Skócia partjainál. Elsősorban a sekélyebb, part menti tengerrészeket kedveli, a kontinentális talapzat határáig. Gyakran látható öblökben és lagúnákban, sőt a nagyobb folyókba is felúszhat. A melegebb, sekélyebb vizekben élő delfinek kisebbek, mint az északiak. A floridai delfinek átlagosan 2,5 méter, míg a skóciai Moray Firth-nél élők átlagosan 4 méter hosszúak. Nagyszerű úszó, általában 5-11 km/h-ás sebességgel haladnak, de képes felgyorsulni 35 km/h-ra is. Nem úgy alszanak, mint sok más emlős. Egyes kutatók szerint a két agyféltekéje felváltva pihen és aktív, mások szerint a viszont apró, pár másodperces alvási periódusai vannak. Elsősorban halakkal, garnélákkal és tintahalakkal táplálkozik. A nagy tömegben együtt úszó zsákmányára összehangoltan, csapatban vadászik. Az emberekkel is szívesen "együttműködik", a halászhajókat tudatosan követik a zsákmány reményében. Egy delfin átlagosan 6-7 kilogramm tengeri állatot fogyaszt el naponta. Természetes ellenségei a nagyobb cápák és a kardszárnyú delfinek lehetnek. Azonban ritkán válnak zsákmánnyá, sőt, a cápákkal szemben sokszor maguk lépnek fel támadólag, keményen megrohamozva őket. Fejlett szociális kapcsolatokon alapuló csoportokban él. Egy csapat többnyire egy tucat delfinből áll, de időnként több százan is összegyűlhetnek egy-egy kedvezőbb táplálékellátottságú területen. A csapatok összetétele változó: állhat a nőstényekből és utódaiból, vagy fiatal egyedekből (nőstényekből és hímekből) egyaránt. A kifejlett hímek többnyire egyedül, vagy 2-3 fős csapatokban élnek. A szociális kapcsolatokat, beleértve a vadászat összehangolását is, fejlett kommunikációja segíti. A füttyök sorozatát több kutató nyelvnek véli. Ha ez igaznak bizonyul, akkor akár az ember és delfin kommunikációja is lehetővé válhat. Az biztos, hogy minden egyes delfinnek saját, megkülönböztethető "beszéde" van, amellyel információkkal szolgáltathat saját magát, helyzetét, kondícióját illetően a társai számára. Mások nem fogadják el a "delfin-nyelv" létezését, mindenesetre eddig 30 füttyjelet már meg tudtak különböztetni a tudósok. A delfinek a homlokukban lévő, szonárként működő echolokációs szerv segítségével nagyszerűen tájékozódnak a vízben. Nagyfrekvenciájú (akár 200 ezer Hz is!) hangokat bocsátanak ki, amely segítségével egy másodpercen belül észlelik az akár több száz méterre úszó halrajokat is. Maguk a hangképző szervek az orrüregben helyezkednek el, ezek az úgynevezett orrzsákocskák. Mivel a hanghullámok a szilárd anyagban is terjednek, a víz alatt csukott orral is gond nélkül tudnak hangokat kibocsátani a koponyacsontokon keresztül. A visszaverődő hangokat a szem mögött található apró fülnyíláson keresztül fogja fel hallócsontocskáival, amelyek a ceteknél a legkeményebbek az egész állatvilágban. A jobb tájékozódást az is segíti, hogy a két fül működése független, így egyértelműen meg tudja határozni a hang irányát. Egyes kutatások szerint a hangképzésben és fogadásban az állkapocs elülső rész is szerepet vállal, amelyben rengeteg idegvégződés található. A látásuk is éles, viszont a szaglásuk fejletlen. A delfinek rendkívüli értelmi képességei bizonyítottak, beleértve a numerikus értékek összehasonlításának képességét is, felismerik magukat a tükörben, képesek eszközöket is használni. Ez utóbbira példa, hogy Ausztrália partjainál, a Cápa-öbölben szivacsot használnak a "csőrük" védelmére, miközben a homokos tengerben kutatnak. Ezt viselkedést csak ez a populáció mutatta, és azon belül is, elsősorban a nőstények. Az anyák ugyanis a lányaikat tanítják meg erre a viselkedésre. Mauritánia partjainál a delfinek és a halászok között egy hatékony együttműködés jött létre: a delfinek az emberek hálóiba hajtják a halakat. Ezen és hasonló sajátosságok alapján többen felvetették, hogy a delfineknél egy sajátos kultúráról lehet beszélni, de ezt sokan vitatják (már maga az állati kultúra meghatározás sem egyértelmű). A párzási időszak általában márciustól áprilisig tart. Ekkor a hímek kemény csatákat vívnak a nőstényekért. A rövid ideig tartó párkapcsolatot a hím kezdeményezi, mikor a nőstényhez csatlakozik, és aktívan udvarol neki. A megtermékenyülés után átlagosan 12 hónappal születik meg az újszülött delfin, körülbelül 1 méteresen. A nőstények rendszerint 2-3 évente ellenek, kivéve, ha az utóduk hamar elpusztul. A kicsik 12-18 hónapig szopnak, de már 6 hónaposan elfogyasztják első szilárd táplálékukat. Az anya és utóda között 4-5 évig marad fenn a rendkívül szoros kapcsolat. A nőstények 5-12, a hímek 9-13 évesen válnak ivaréretté. A nőstények körülbelül 40 éves korukig, míg a jóval stresszesebb életmódú hímek 30 évig élnek. Egyes megfigyelések szerint a hímekre jellemző lehet a biszexualitás is. A fiatal hímek között szoros kötődés alakulhat ki, amelynek része lehet a szexuális kapcsolat is. Megfigyelték, hogy később ezek a hímek együttműködnek egy-egy nőstény megszerzésében, miközben egymás irányába is intenzív szexuális viselkedést mutatnak. A palackorrú delfint és az ember közötti kapcsolat különleges. Rengeteg történet szól delfinek által megmentett hajótöröttekről, különleges barátságokról. A delfináriumokban a közönség is érzékelheti rendkívüli intelligenciájukat. Azonban ez sem akadályozott meg minket abban, hogy vadásszunk rájuk, húsukért, olajukért, vagy éppen azért, mert vetélytársaknak érezzük őket a tengeri élővilág kizsákmányolásában. Az ipari méretű halászat úgy is veszélyezteti a delfineket, hogy nem ők a célpontok, rengeteg delfin fullad meg pl. a tonhalra halászók hálóiban. Nincsen elég adat a faj állapotáról, természetvédelmi státuszáról. Bár több országban is védelmet élveznek, a halászat és az intenzív globális felmelegedés feltehetően erősen veszélyezteti. A faji besorolása még ma sem tisztázott. Hagyományosan két ikerfaját különítik el, a közönséges palackorrú delfint (T. truncatus), és az indiai-óceáni palackorrú delfint (T. aduncus). Ezek mintázatában és színében is vannak különbségek, az előbbiek színe inkább kékes, az utóbbiaké sötétszürke, a hason világos pettyekkel. Újabb kutatások szerint az indiai-óceáni faj a pettyes delfinek nemzetségébe (Stenella) tartozik. Egyes rendszerek még két alfajt (fajt?) is megkülönböztetnek: a csendes-óceánit (T. gillii vagy T. truncatus gillii), valamint a fekete-tengerit (T. truncatus ponticus).